Bolygónk, a Föld (Planet Earth)
színes,szinkronizált  ismeretterjesztő filmsorozat, 2006

Egy újabb és talán ezidáig a leghatalmasabb BBC megaprodukció képsorainak lehetünk szemtanúi, mely során életünk forrásának nyomába eredünk: Bolygónk, a Föld kerül a természettudományos felfedezőkörút középpontjába,Attenborough tolmácsolásában. Az öt év alatt, 40 operatőr munkáját összefogó forgatóstáb, mintegy 200 helyszínen forgatott filmjének elképesztő felvételei eddig soha nem látott területeket járnak be, Földünk legkülönfélébb teremtményeit mutatják be.

A sorozat első része a föld tudománytörténetéről kíván átfogó képet adni. A Földnek életet adó vízek és a Nap csodálatos ereje bolygónknak unikális változatossággal bíró flórát és faunát, lenyűgöző állatvilágot adott. S, hogy mindez szemléletesebben látható legyen, nézzük meg az északi sarkon élő jegesmedvét és játékmackónyi kölykeit, akik számára mindössze két hét áll rendelkezésére, hogy felkészüljenek a nehéz útra, mely előttük áll. Az évszakok váltakozása állatok millióinak vándorlását vonta magával, ahogy látjuk ezt a farkascsordák által üldözött rénszarvasok esetében. Nincs ez másképp a Kalahári-sivatag elefántjainál sem. Káprázatos, ám cseppet sem szemfényvesztő képsorok.

 

1.rész : Sarkvidéktől sarkvidékig

Az aktuális rész ismertetője: A sorozat első része a föld tudománytörténetéről kíván átfogó képet adni. A Földnek életet adó vízek és a Nap csodálatos ereje bolygónknak unikális változatossággal bíró flórát és faunát, lenyűgöző állatvilágot adott. Hogy mindez szemléletesebben látható legyen, nézzük meg az északi sarkon élő jegesmedvét és játékmackónyi kölykeit, akik számára mindössze két hét áll rendelkezésére, hogy felkészüljenek a nehéz útra, mely előttük áll. Az évszakok váltakozása állatok millióinak vándorlását vonta magával, ahogy látjuk ezt a farkascsordák által üldözött rénszarvasok esetében.

 

 

 

2.rész : Hegyvidékek

A sorozat második része geológiai és vulkanikus földfelszínképző erők magaslataiba repít. A legzordabb vidékek, hegycsúcsok és sziklaszirtek területein járunk, mely az ember számára olyan idegenséggel teli vidék akár egy földön kívüli bolygó. Fenséges magaslatok között pillantjuk meg az Everest csúcsát, látogatunk el Etiópia vulkánjának lávatavához, a föld egyik legkülönlegesebb képződményéhez. Az Andok, az Alpok, Pakisztán és Kína hegygerinceinek állatvilágát felfedezve látunk pumát, leopárdot, sőt, újszülött bébi pandát is.

 

 

 

3.rész : Édesvizek

Földünknek csupán három százalékát teszik ki friss forrásvízek, melyek a föld vízháztartásának is elsődleges forrásai. A legkülönfélébb helyeken járva, folyók útját követve különös állatvilággal ismerkedünk meg. Elsőként Venezuelában a világ legnagyobb vízesésével találkozhatunk, majd az amerikai földrészen maradva eljutunk a Grand Canyonhoz és az Amazon egyedülálló folyami delfineihez. Szibériában a Bajkál tó, majd Japán hegyi folyói tárulnak elénk.

 

 

 

4.rész : Barlangok

A barlangokban annak ellenére, hogy ott a legkevésbé uralkodó a nap, rendkívül színes élővilág tárul elénk. Az Egyesült Államokban található Lechuguilla barlang mintegy 193 kilométer hosszan 500 méter mélységben terül el. A legkülönlegesebb kristályoknak ad életet, melyek között akár 6 méteres képződményekre is bukkanhatunk.

 

 

 

 5.rész : Sivatagok

A földfelszín mintegy 30%-át sivatagok borítják. Annak ellenére, hogy e területek vízháztartása állandóan veszteséges, sőt valahol évekig nem esik az eső, a talaj és az állatvilág olykor épp olyan változatos lehet, mint a termékeny tájakon. A szikla és az agyagsivatagon át a homoksivatakig az egyedülálló változatossággal bíró területeket járjuk be Mongólia és Peru, az Amerikai Egyesült Államok és Namíbia területein. Egyedülálló képsorok tárulnak szemünk elé: a Góbi-sivatag tevéi, melyek szinte víz nélkül képesek a túlélésre, az elefántcsordák végtelen vándorlása némi élelemért és az oroszlánok elszánt portyái a pusztaságban némi zsákmányért.

 

 

 

6.rész : Sarkvidékek

Földünk legnagyobb és a legnagyobb megpróbáltatást jelentő vadonjai: a sarkvidékek. Az itt élőknek el kell viselniük a rendkívüli hideget, a befagyott tengert, az éhezést. De dacolva a körülményekkel, az Északi- és a Déli Sarkvidék élőlényei alkalmazkodtak a zord körülményekhez és jól boldogulnak. Néhány állat a filmből: pingvin, halfarkas, kardszárnyú bálna, pézsmatulok, jegesmedve és rozmár.

 

 

 

7.rész : Síkvidékek
 

Az afrikai szavanna, ázsiai sztyeppe és tundra, amerikai préri fűrengetegei borítják Földünk felszínének csaknem egynegyed részét megannyi élőlénynek adva életet, mint például a mongoliai gazella. Számos különlegességet tartogat a tibeti és az indiai síkság is.

 

 

 

8.rész : Esőerdők

Földünk csaknem három százalékát borítják esőerdők. Az egyenlítő körüli vidékek a forróság és az állandó napfény következtében a természet legbujább növényvilágának adnak életet. Ilyen életkörülmények között pedig nem ritkák a nagytestű állatok sem, csak hogy egy kedves ismerőst említsünk közülük: az elefánt.

 

 

 

9.rész : Sekély tengerek

Indonézia páratlan szépséggel bíró korallzátonyai különleges teremtényekkel ajándékozták meg ezt a vidéket. A víz alatti felvételek segítségével láthatunk közelebbről tengeri kígyót és csikóhalat, bálnákat, krilleket légifelvételről pedig tengeri madarak egész kolóniáit.

 

 

 

11. rész : Mély óceánok

Földünk kétharmadát borító óceánok mélyén járunk, abisszális mélységekben kalandozva. Eddig még sohasem látott víz alatti képsorok segítségével láthatunk harminc tonnás bálnát, sebesen cikázó delfineket, fehér uszonyvégű cápát, és nem utolsó sorban az éjszaka titkaival kecsegtető felvételeket.